Ugrás a tartalomra

Ütközött egy busz és két autó

Létrehozva
A Hidegsoron csütörtök reggel összeütközött két személyautó és egy MVK-járat.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, elsődleges információik szerint két sérültje van a balesetnek. – A mentők vizsgálják a sérülteket, így a sérülés fokáról még nem tudok beszámolni.

Kép

Az ütközés 8 óra 15 perc körül történt. Két személyautó és egy busz ment egymásba. A helyszínelés folyamatban van. A forgalmat rendőr irányítja ez alatt az idő alatt – számolt be Dobi Tamás.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?