Ugrás a tartalomra

Családsegítés a XXI. században

Létrehozva
A családok támogatása 2010-től folyamatosan nő – hangsúlyozta a stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár a Családsegítés a XXI. században című konferencián.
Kép
Fotó: Mocsári László

A magyar nemzet jövője a gyermekekben van. Magyarország akkor tud igazán meghatározó állam lenni, ha megszületik a jövő nemzedéke, mert csak a magyar gyerekekkel válhat a nemzet igazán erőssé – mondta Sölch Gellért.

Kép

– A 2020-as költségvetés, amit most fog elfogadni majd a parlament, a családok támogatásának a költségvetése lesz, hiszen 2010-hez képest már két és félszer annyi forrást fordít a kormány a családok támogatására, mint amit 2010-ben fordított. Ennek a költségvetésnek az egyik legfontosabb intézkedése a családvédelmi akciótervnek a megerősítése és az ehhez szükséges forrásoknak a biztosítása – mondta a politikus.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?