Ugrás a tartalomra

Hat italozó sofőrt szűrtek ki

Létrehozva
Közúti ellenőrzések során március 28-a, illetve június 2-a között Miskolcon, Emődön, valamint Arnóton szűrték ki a forgalomból a rendőrök azokat a sofőröket, akik gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.
Kép
Forrás: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatát azoknak az ügyeknek, amelyeket hat ittas járművezetővel szemben folytatott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?