Ugrás a tartalomra

Opera minden mennyiségben

Létrehozva
Mintegy száz programmal várják az opera szerelmeseit a Bartók Plusz Operafesztivál szervezői péntektől tíz napon át Miskolcon. Kesselyák Gergely fesztiváligazgatóval beszélgettünk.
Kép

Minden nap van nagy esti főprogram, továbbá két külső helyszínünk: a Szent István téri és az Erzsébet téri színpad – sorolta Kesselyák Gergely. – Az Ezrek operája, a Parasztbecsület pedig a Kálvária-dombon lesz, ami nekem egy nagyon régi álmom. A slágeroperának fantasztikus helyszíne ez a szép, klasszikus díszlettel rendelkező helyszín. Ettől egy csodálatos hangulatú előadást várok. Korábbi években többször felmerült már a Kálvária-domb mint helyszín, de sajnos annyira bozótos volt, hogy úgy láttuk, nem férne el a színpad és a közönség is egyszerre. Most azonban nagyon szépen sikerült kitakarítania az egyháznak a területét, anélkül, hogy megrongálták volna a természetet, vagyis feleslegesen vágtak volna ki fákat. Maradt sok-sok bokor és fa is, viszont létrejött egy nagyon szép, egybefüggő tér – mondta a fesztiváligazgató.

Az operaíró versennyel nagyon elégedett vagyok, főleg ahol tart a kezdeményezés – hangsúlyozta Kesselyák Gergely. – A negyedik, vagyis a mostani operaíró versenyre különböző kontinensekről tizenkilenc nagyon jó opera érkezett. Ez azért nagy szó, mert a zeneszerzők általában évekig írnak egy-egy művet. A zsűri szerint egyre jobb operák születnek, idén négy döntős lett. Közülük a Nora című, szép bécsi stílusban íródott romantikus darabot fogjuk bemutatni. Alkotója, Albin Fries nálunk debütál majd zeneszerzőként. A másik három döntős műre szeretném, ha találnánk koprodukciós partnert, és a következő években azokat is be tudnánk mutatni. Nagy büszkeségem, hogy Eötvös Péter volt a zsűri elnöke, aki a legtöbbet játszott élő operaszerző a világon – mondta a fesztiváligazgató.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?