Ugrás a tartalomra

Többen rosszul lettek a Barlangfürdőben – nem volt klórgázszivárgás

Létrehozva
A szerda délelőtti eset miatt a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit és a megyei katasztrófavédelmi mobillabort riasztották. A szakemberek megállapították: a mérőműszer nem mutatott ki határérték feletti veszélyesanyag-koncentrációt. Kórházba hét diák került, állapotuk nem súlyos. A vendégek 1 óra múlva visszatérhettek a fürdőbe.

Többen rosszul lettek a Miskolci Barlangfürdőben szerda délelőtt – tudta meg szerkesztőségünk nem sokkal az eset után. Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, az eset miatt a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit és a megyei katasztrófavédelmi mobillabort riasztották.

– Az egységek átvizsgálták a fürdő érintett területét és gázkoncentrációmérést végeztek. A mérőműszer nem mutatott ki határérték feletti veszélyesanyag-koncentrációt – tudatta.

A helyszínre mentők is érkeztek. Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat ÉMR kommunikációs munkatársa elmondta, szúrós szagú gázra lettek figyelmesek a zárt légtérben fürdőző fiatalok. – Azonnal kimentek, de aztán nyálkahártya-irritációra panaszkodtak. Több mentő is érkezett a fürdőhöz, akik hét fiatalt szállítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermekegészségügyi Központjába további megfigyelés céljából – mondta el Leskó Diána, hozzátéve: állapotuk nem súlyos.

Juhász István, a fürdő szolgáltatási divízióvezetője portálunk érdeklődésére ismertette, amikor a fiatalok rosszul lettek, az őket kísérő tanár azonnal hívta a mentőket, azzal az információval, hogy klórgáz szivárgott. A mentők az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően riasztották a katasztrófavédelmet és a rendőrséget. A fedett fürdőt azonnal le is zárták, az ott tartózkodó vendégeket pedig kiterelték.

– Az összes helyiséget, a medenceteret, a medencéket, mindent átvizsgáltak a katasztrófavédelem munkatársai. Mindent rendben találtak, így egy órán belül újranyitottunk – mondta, hozzátéve: vizsgálják, hogy mitől lettek rosszul a fiatalok. – A hét diákon kívül más nem érzett semmit, más vendégek nem lettek rosszul. Mi is várjuk a híreket arról, hogy mi van a gyerekekkel.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?