Ugrás a tartalomra

Miskolc, a biztonságos város – újabb fejlesztések jönnek

Létrehozva
A közbiztonság erősítésére további fejlesztési, intézkedési célokat jelentenek be a jövő heti közgyűlésen – árulta el a Fidesz miskolci frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Soós Attila újfent hangsúlyozta: a városvezetés célja az, hogy 2030-ra Miskolc legyen a legbiztonságosabb magyar város.

Június 20-án, csütörtökön rendes ülését tartja a miskolci közgyűlés. A képviselők három napirendi pontban is a város közbiztonsági helyzetével foglalkoznak majd – tudatta Soós Attila.

A közgyűlésen beszámolót tart a miskolci rendőrkapitányság és az önkormányzati rendészet vezetője, majd megvitatják Miskolc bűnmegelőzési stratégiáját is – tette hozzá a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának vezetője.

Emlékeztetett: Kriza Ákos polgármester múlt heti ciklusértékelőjében „őszinte szavakkal, tények garmadájával” érzékeltette, hogy a helyi közbiztonság tekintetében honnan hová jutottunk.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– 2006-ban 13 ezer bűncselekmény történt a városban, egy napra 35-36 bűneset jutott. Bő egy évtizede 40 percenként szenvedhettek el bűncselekményt a miskolciak – mutatott rá, hozzátéve: a polgármesteri értékelésből is kiderült, hogy például a kiemelten kezelt bűncselekmények száma tíz év alatt az ötven százalékára esett Miskolcon. – Igaz, mára már kiköltöztettünk majd’ 200 fészekrakót a lakótelepeinkről, megszüntettünk több mint 300 nyomortelepen lévő ingatlant és az önkormányzati rendészetünk is közel háromszor annyi pénzből, több mint 1 milliárd forintból gazdálkodhatott 2018-ban, mint az elődszervezet – sorolta az eddigi eredményeket Soós Attila.

Sajtótájékoztatóját azzal zárta, hogy bejelentette: a jövőheti közgyűlési vitában „sorjázni fognak a további intézkedési, fejlesztési céljaink, hogy megvalósíthassuk a polgármesteri víziót: 2030-ra Miskolc legyen a legbiztonságosabb magyar város”.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.