Ugrás a tartalomra

Holttestek a nyéki tóban

Létrehozva
A rendőrök két holttestet találtak az egyik, Nyékládháza mellett lévő tóban elsüllyedt autóban éjjel.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: bgr.com

Egy személygépkocsi gurult be a Nyékládháza mellett lévő egyik tóba június 14-én 23 óra előtt. A katasztrófavédelem munkatársai a vízből kiemelték a járművet, amelyben egy férfi és egy gyermek holttestét találták meg.

Az ügy körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Portálunk úgy tudja, a bejelentést a Gólem-tó környéken lévők tették, akik észlelték az autó vízbe gurulását, ők megpróbáltak segíteni is a kijutásban a két embernek, de ez már nem sikerült.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.