Ugrás a tartalomra

Rendészeti kibocsátó ünnepséget tartottak Miskolcon

Létrehozva
Kétszáznegyvenöttel több, Miskolcon végzett rendőr szolgálja mától a hazát. Ennyien tettek sikeres vizsgát a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban. Miskolcon mintegy tízen maradnak.

A szerdai eseményen az esküt az egyik próbaidős rendőr olvasta fel. Ezzel az ünnepséggel vettek búcsút a már végzett fiatalok iskolájuktól.

Kép

A szakképesítéssel és az eskü letételével mától mind a 245 rendőr teljes intézkedési jogkörrel rendelkezik. A végzősök szerint felkészülten hagyják el az iskolát, de az igazi megmérettetést számukra a gyakorlat jelenti majd – fogalmazta meg véleményét Kosik Erika próbaidős rendőr őrmester.

Kép

A most végzett fiatalok tavaly szeptemberben tettek ünnepélyes esküt a rendészeti szakgimnáziumban. Azóta próbaidős rendőrként tanultak. A szakgimnázium igazgatóhelyettese szerint a kibocsátó ünnepségen megmutatták, hogy alakilag teljesen felkészültek, és hogy az álló- és tűrőképességük messzemenően megfelelő. Ezt a felkészültséget az országos tanulmányi versenyeken is bizonyították.

Kép

– Tizenhárom megyei rendőr-főkapitánysághoz, illetve a BRFK-hoz, a készenléti rendőrséghez kerülnek a fiataljaink. Budapestre 85-en, Borsodba 35-en, de Szabolcsba is 50 fölötti létszámban kerülnek tanulók. De mivel országos beiskolázású szerv vagyunk, így vannak olyanok, akik Csongrádba, Békésbe, Bácsba kerülnek – tudatta Lövei László, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium oktatási igazgatóhelyettese.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ők közrendvédelmi és határrendészeti területeken teljesítenek majd szolgálatot az országban. A kibocsátó ünnepség végén a hagyománynak megfelelően magasba repültek a sapkák most is az alakuló téren.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.