Ugrás a tartalomra

Újra riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt

Létrehozva
A miskolci járásban is másodfokú riasztás lépett érvénybe péntek délelőtt felhőszakadás veszélye miatt, de zivatar is kialakulhat – tájékoztatott honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szöveges jelentésükben azt írják, hogy pénteken nagyobb számban a középső és keleti országrészben várható zivatar, míg északnyugaton kevesebb helyen valószínű. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (20-30 mm feletti csapadék), néhol jégeső, illetve rövid ideig tartó, 60 km/h-t meghaladó szél társulhat. Főként az Alföldön délután, kora este egy-egy helyen heves zivatar is esetleg előfordul, 70-90 km/s szélrohammal és nagyobb méretű jéggel, míg elsősorban északkeleten az intenzívebb csapadékgócokban 30-60 mm csapadék is hullhat. Éjszaka is labilis marad a légkör, de csak kevés helyen, főként nyugaton és a Tiszántúlon, északkeleten lehet egy-egy zivatar.

Kép
forrás: met.hu

Szombaton a nap első felében jobb eséllyel az ország északkeleti harmadán (Észak-Mo., Észak-Alföld) várható több helyen zivatar a péntekihez hasonló kísérőjelenségekkel. Késő délutántól, estétől azonban nyugat, délnyugat felől egy intenzív zivatarrendszer is kialakulhat. A zivatarok nyomában felhőszakadás (20-50 mm csapadék), 60-80 km/h-s szél valószínű, de egy-egy helyen 80-100 km/h-s szélroham, illetve nagy méretű (2-3 cm-nél nagyobb átmérőjű) jég is előfordulhat. Utóbbira kiemelten a Dunántúl déli felén van jobb esély.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.