Ugrás a tartalomra

Facebook: visszaengedték a kitiltott magyar felhasználókat

Létrehozva
Bombaként robbant hétfőn a hír, hogy magyar felhasználók ezreit tiltotta ki a Facebook. A hvg.hu szerint szombatra rendeződött a helyzet, a fiókokat tévesen tiltották le, így pedig visszaengedték a korábban felfüggesztett felhasználókat.

„A fiókok mostanra vissza lettek állítva" - írta a Facebook szóvivője a hvg.hu-nak, amely lap elsőként foglalkozott a hét elején a jelenséggel.

A Facebook vizsgálata szerint a tömeges kitiltás áldozatai, bár valóban problémás tartalmat osztottak meg az oldalon, azt azzal a céllal tették, hogy elítéljék az adott jelenséget, így pedig cselekedetükért mégsem jár szankció.

Arról, hogy mi is volt ez a konkrét tartalom, továbbra is hallgat az amerikai cég. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.