Ugrás a tartalomra

Különleges éjszaka az MVK-nál

Létrehozva
Újra különleges estét szervezett szombaton, a Múzeumok Éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.: újra megnyitotta kapuit a miskolci közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelye, ahol veterán- és mezőgazdasági járműkiállítással, a Magyar Honvédség és MIÖR lovas- és kutyás bemutatójával, érdekes gyerekprogramokkal és szervezett telephely-látogatásokkal vártak minden éjszakázót.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Az MVK Zrt. évek óta az egyik legizgalmasabb miskolci helyszín a múzeumok éjszakáján. Idén a kiállított járművek között az 1950-es, 60-as és 70-es évek számos „old timer" személygépkocsija mellett is igazi különlegességnek számít az 1917-es Ford T-Touring és egy amerikai álom: az 1927-es Dodge Senior Six. A mezőgazdasági gépek között egy kombájn és két traktor is bemutatkozott. A Magyar Honvédség is tartott járműbemutatót, emellett technikai érdekességekkel és toborzósátorral várták az érdeklődőket.

Kép

Az „állatos” blokkban izgalmas programmal mutatkozott be a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola: kipróbálhattuk, milyen egy vakvezető kutya segítségével közlekedni. A Miskolci Önkormányzati Rendészet pedig munkakutya-bemutatót tartott, illetve a rendezvény ideje alatt lovagolhattunk is a rendészet lovas járőreinek és lovainak segítségével.

Kép

Ezen a délutánon és estén kipróbálhatták a vendégek, milyen az autóbuszok és villamosok vezetőfülkéjében ülni, és a 109 éves hóseprő villamost vagy a legendás 60 éves Ikarus 31-es autóbuszt is megnézhették. A gyerekeket mindezek mellett arcfestés, lufihajtogatás, trambulin, a Sajóörösi Vitalitás Sport Egyesület távirányítós járműveinek bemutatója, illetve a Kerékpáros Miskolc Egyesület kerékpáros tanpályája.

Kép

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.