Ugrás a tartalomra

Nem szabad egyedül hagyni a gyerekeket nyolcéves kor alatt

Létrehozva
Nyolcéves kor alatt semmiképpen nem szabad egyedül hagyni a gyermekeket - mondta Oszik Márta pszichológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A szakember szerint biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül, a nyári szünet alatt azonban előfordul, hogy a család sehogy sem tudja biztosítani a felügyeletet, ezért sokszor ennél fiatalabb gyerekeknek is el kell látniuk magukat.

Ilyen esetben fontos, hogy a gyerek érett legyen és biztonságban érezze magát, különben magányosságérzés, esetleg szorongás alakulhat ki benne - mondta a pszichológus.

Hangsúlyozta, mielőtt a gyermeket egyedül hagyják a szülei, meg kell vele beszélniük, hogy egyes helyzetekben mit kell tennie, baj esetén kit hívjon fel. Bizonyos időközönként érdemes rátelefonálni.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.