Ugrás a tartalomra

Szurikátakölykök születtek a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
A Miskolci Állatkert szurikátacsapata, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is három kölyökkel lett népesebb. A kicsik ugyan még május utolsó napjaiban jöttek a világra, mivel azonban szüleik az első hetekben a föld alatt kialakított üregeikben nevelték utódaikat, így gondozóik is csak hetekkel később pillantották meg őket először. Mára a kölykök elég nagyok lettek hozzá, hogy folyamatosan a föld felszínén tartózkodjanak a felnőtt állatok társaságában.
Kép
Fotó: Veress Tamás

2002-ben érkeztek meg az első szurikáták a Miskolci Állatkertbe, akik egyenesen a Dél-Afrikai Köztársaságból utaztak Miskolcra. Gyorsan a látogatók kedvenceivé váltak, népszerűségük pedig azóta is töretlen. Köszönhető ez annak is, hogy évről-évre rendszeresen kicsinyeket is nevelnek a kifutójukban. A jelenlegi kölykök szüleivel azonban új csapat alakult: apjuk Németországból, a chemnitzi állatkertből, míg anyjuk Csehországból, a brnoi állatkertből került Miskolcra. Tavaly már sikeresen felneveltek együtt három kölyköt, akik jelenleg is a csapatban élnek. Idén pedig újra három utódot nevelnek. 

A szurikáták (Suricata suricatta) vemhességi ideje mintegy 2,5 hónap, ezt követően 2-5 kölyök születik. A csapatban csak a domináns pár szaporodik, de az utódok felnevelésében a többi családtag is részt vesz. Megfigyelhető ez a Miskolci Állatkertben is, itt is gyakran az idősebb testvérek vagy az apa vigyáz a kölykökre. Természetes élőhelyükön maguk által ásott földalatti üregrendszerben élnek, és annak biztonságában hozzák világra utódaikat is. Állatkerti kifutójukban is ilyen üregeket alakítottak ki maguknak, ahol a kölykök nyugodtan és biztonságban fejlődhetnek. 

Kép

A szurikáták természetes élőhelye Dél-Afrika száraz, füves, bozótos félsivataga, ahol a különféle ragadozók – emlősök, madarak és kígyók – állandó veszélyt jelentenek rájuk. Ennek köszönhető a szurikáták jellegzetes, felegyenesedett testtartása is: a csapat valamely tagja ugyanis őrszemként kémleli a környezetét, miközben a többiek nyugodtan tudnak táplálék után kutatni. Különféle ízeltlábúakat és más gerincteleneket, de akár kisebb gerinceseket, tojást, gumókat, bogyókat is elfogyasztanak.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.