Ugrás a tartalomra

Jól halad a Kiss Ernő utca felújítása

Létrehozva
Már a szegélyköveket rakják és a buszváró öblöket építik a Déli tehermentesítőn. Várhatóan iskolakezdésre el is készülnek a munkákkal. A csaknem 2 milliárd forintos beruházás 100 százalékos támogatással valósul meg. Az út forgalmát jelentősen csökkenti az MVK autós bérlet bevezetése is, amelyet eddig több mint 2600-an vásároltak meg.

A Kiss Ernő utca a város forgalmát tehermentesíti. A több mint 15 éves burkolaton az utóbbi időben ez meg is látszott, a miskolci önkormányzat ezért döntött a Déli tehermentesítő felújításáról.

Kép
Fotó: Mocsári László

Demeter Péter városüzemeltetésért és közlekedésért felelős polgármesteri biztos emlékeztetett: egy közel 2 kilométeres útszakaszt újítanak most fel. Ezt jobbnak látták a nyári szünetben megcsinálni, ilyenkor ugyanis kisebb itt a forgalom. Így aztán május végén a vízelvezetők áthelyezésével elkezdődött a munka, június végén pedig átadták a területet a kivitelezőnek. Első ütemben felmarták az aszfaltot és elbontották a kiemelt szegélyeket.

Kép

Az útfelújítás hét buszmegállót is érint, most ezeket építik ki. Reichardt Jenő, a kivitelező HE-DO Kft. főépítésvezetője a Miskolc Televíziónak elmondta, folytatják a kiemelt szegélyek átépítését, majd jöhet a lezárt külső sávban található aknafedlapok szintre emelése. Nagyon lényeges, hogy a Szinva oldalán található közúti szalagkorlátokat elbontják.

Kép

Várhatóan augusztus elején elkezdődhet a két szélső sáv aszfaltozása is. Az út mellett óriásplakát hirdeti, hogy Miskolc épül, megújul.

Kép

Az 1 milliárd 65 millió forintos beruházás 100 százalékos támogatással valósul meg és iskolakezdésre már nem lesznek forgalomkorlátozások, be tudják fejezni a teljes szakasz felújítását.

Ez is érdekelhet

Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.
Bárdos Bence Fotó: DVTK
A védő szerint élet, halál
MiskolcSport
A DVTK szombaton a ZTE FC-t fogadja. A meccs előtt a DVTK saját nevelésű védője, Bárdos Bence nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.