Ugrás a tartalomra

„Lesz Miskolcon polgármesterjelöltje a Munkáspártnak"

Létrehozva
Mindenhol önállóan indít jelöltet a Munkáspárt az őszi önkormányzati választásokon – jelentette be Fülöp József Istvánné a Munkáspárt miskolci sajtótájékoztatóján, kedden.
Kép
Fotó: Mocsári László

A pártelnök elmondta: lesz Miskolcon polgármesterjelöltje a Munkáspártnak, valamint egyéni választókörzeti jelöltjei is, akiket Thürmer Gyula országos elnök augusztus 19-én mutat be, a Szent István téren.

A politikus kijelentette, semmilyen álbaloldali ellenzéknek mondott társuláshoz nem csatlakoznak. Miért is döntöttünk így? – teszi fel a kérdést Fülöp József Istvánné megyei elnök. – Az egész ellenzéki összefogás nem más, mint könyörtelen harc a hatalmi pozíciók elosztásáért. A vita pedig arról folyik, kinek adunk esélyes körzetet a bejutásra – válaszolta meg kérdését. Hozzátette: aki nyer, fizetést kap, jó állást, befolyásra tesz szert, amit jól lehet aprópénzre váltani.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.