Ugrás a tartalomra

Széthúz az ellenzék Debrecenben

Létrehozva
Itt az újabb csavar a debreceni ellenzék kálváriájában: miután a Momentum-Jobbik-LMP hármas bemutatta polgármester-jelöltjét, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás négyes rásrófolva erre, előállt saját aspiránsával – írja az Origó.

Utóbbi pártok választása a magyar kerítést meghökkentő módon támadó Varga Zoltán, DK-s önkormányzati képviselőre esett, aki hetek óta kitartóan ostromolja ellenlábasait. Ezzel hivatalosan is két blokkra szakadtak a kormányellenes erők a Hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Az Origó azt írja, hogy Varga Zoltán, a DK helyi önkormányzati képviselője újra elkezdte nácizni a Jobbikot, valamint bírálni a Momentumot és az LMP-t. A Gyurcsány-párti politikus kirohanása oda vezethető vissza, hogy a Momentum-Jobbik-LMP hármas kiszállt az összellenzéki tárgyalásokból, és úgy döntött, külön indul az őszi választáson. Hogy komoly volt az elhatározásuk, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a múlt héten a jobbikos Kőszeghy Csanád Ábel személyében megnevezték polgármester-jelöltjüket, és létrehoztak egy külön választási oldalt. Ezzel gyakorlatilag két részre szakadt az ellenzék, a kegyelemdöfés pedig hétfő délután érkezett.

Kép
Varga Zoltán (DK)

Két ellenzéki csapat Debrecenben

„Megállapodott az összefogásról Debrecenben az önkormányzati választásra a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás” – írja a Dehír az ellenzéki négyes minapi sajtótájékoztatójáról. E szerint a négy szervezet minden egyéni választókerületben indít közös jelöltet, és közös polgármester-jelöltet is megneveztek Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni elnökének, önkormányzati képviselőjelöltjének személyében, és közös listával vág neki az októbernek. Magyarán a kormányellenes térfélen két csapat alakult ki, külön jelöltekkel és listával. Vargáék bejelentése azt jelenti, hogy hivatalosan is két blokkra szakadt az ellenzék a Hajdú-bihari megyeszékhelyen.

A Momentum-Jobbik-LMP hármas méri össze erejét a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás négyessel. Varga, az utóbbi csapat újdonsült polgármester-jelöltje nem bírta ki, hogy ne rúgjon bele riválisaiba, és azt mondta, „a városban vannak olyan ellenzéki vezetők, akik saját politikai túlélésük érdekében feláldozták a teljes körű ellenzéki együttműködés lehetőségét”. A Jobbikra kitérve az előbbiekhez hozzátette, hogy nem lehet elfeledni a múltjukat.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.