Egyre több a családbarát munkahely Miskolcon
Létrehozva
Egyre több a családbarát munkahely Miskolcon. Legutóbb négy miskolci közintézmény vette át a díjat Novák Katalintól Budapesten. A Miskolci Kulturális Központ második alkalommal kapta meg az elismerést. A díjra olyan munkahelyek pályázhatnak, ahol bevezették többek között a rugalmas munkaidőt, az otthon végezhető munkát és az életpályamodellt. A megyei központi kórház szabadidő parkjában kórházi dolgozók gyerekei fürdenek a medencében, és a szabadtéri kondiparkot is birtokba vették. A kormányhivatalnak az elismerés két és félmillió forintot hozott. Július elején családi és sportnapot tartottak és a tervek szerint bizonyos munkakörökben szeptembertől bevezetik a rugalmas munkaidőt.
Ez is érdekelhet
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.