Ugrás a tartalomra

Mélyhűtőbe rejtették a pénzt

Létrehozva
Biztonsági őrök találták meg, majd rejtették el a mélyhűtőbe egy idős nő pénzét Miskolcon.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves miskolci, és egy 37 éves taktaharkányi férfival szemben. A gyanúsítottak július 19-én 19 óra és 20 óra között Miskolcon, a Búza téri buszpályaudvaron találtak egy padon hagyott táskát. A benne lévő majd 900 ezer forintot elosztották egymás közt, majd szolgálati mélyhűtőjükbe rejtették.

A táska tulajdonosa miután visszakapta a pénz nélküli táskáját feljelentést tett a rendőrségen.

A Miskolci Rendőrkapitányság forrónyomos csoportja a helyszínen rövid idő alatt megtalálta a mélyhűtőbe rejtett zsákmányt. A pénzt a rendőrök lefoglalták, amit visszakap majd jogos tulajdonosa.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.