Ugrás a tartalomra

Befejeződött a DVTK labdarúgóinak felkészülése

Létrehozva
A Budafok elleni gyakorló mérkőzéssel lezárult a DVTK felkészülési időszaka a 2019 – 20-as bajnoki idény előtt. Az elmúlt szezonhoz képest kevésbé átalakuló diósgyőri keret elé megfogalmazott célkitűzés is változik. A miskolci piros – fehérek terve ugyanis arról szól, hogy kiesés ellen küzdő csapatok közül, a stabilan a középmezőnyhöz tartozó csapatok egyikévé válnak. A 2019 – 20-as szezonban 33 forduló vár az élvonal csapataira, a DVTK első fordulóbeli ellenfele, a Honvéd nemzetközi kupaszereplése miatt, augusztus negyedikén, vasárnap 18 órától nyitja a szezont, hazai pályán. A második fordulót, augusztus 10.-én az Újpest ellen, újra az Andrássy úti stadionban játssza majd a DVTK.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.