Ugrás a tartalomra

A roma holokausztról emlékeztek meg Miskolcon

Létrehozva
Roma holokauszt megemlékezést tartott a Kapcsolat-Kihívás Alapítvány pénteken Miskolcon.

A Pannónia Hotelben tartott rendezvényen Bajákyné Szabó Csilla projektmenedzser azt mondta: arra a több ezer romára emlékeznek, akiket 75 évvel ezelőtt küldtek halálba az Auschwitz-Birkenau-i tábor gázkamráiba.

Kép
Fotó: Mocsári László

A szakmai vezető felidézte a halálraítéltek utolsó szavait, majd arról beszélt, hogy 15 országból összesen 25 ezer roma érkezett a táborokba, ahol éheztek és járványok tizedelték az oda deportált romákat.

Kép

Felidézte Demeter Ervin kormánymegbízott üzenetét, aki azt írta: a roma holokauszt a 20. századi európai civilizáció és benne Magyarország egyik közös tragédiája. Embertelensége semmivel sem jelentéktelenebb vagy megkérdőjelezhetőbb, mint bármely más népirtásé.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.