Jégkorongos szezonrajt
Létrehozva
Csütörtökön, immár Marcel Rodman vezetőedző irányításával, a DVTK Jegesmedvék népkerti otthonában is elkezdődött a felkészülés a 2019 – 20-as bajnoki szezonra. A szlovén szakember a szezonrajt kapcsán megjegyezte: nagyon fontos tényező, hogy mindenki egészséges és teljes intenzitással tud edzeni a játékosok közül. A szakember kiemelte, hogy a klubvezetéssel együtt, egy olyan keretet sikerült kialakítani, melyben nagyon komoly potenciál van. A szezonnyitó tájékoztatón Magosi Bálint csapatkapitány hozzátette még: a kondíciót fejlesztő, harcos, küzdős gyakorlatokkal indult a közös munka és ahogyan közelegnek az edzőmérkőzések, úgy kap majd egyre nagyobb hangsúlyt a taktikai is.
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.