Ugrás a tartalomra

Újraindul a Magyar Vöröskereszt Hősképző programja

Létrehozva
A Fiatalok Világnapján, augusztus 12-én startol el idén a Magyar Vöröskereszt Hősképző programsorozata, amelyet a Szervezet miskolci Önkéntes Központjában, a Sarolta utcán is megrendeznek. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálaton is részt vett középiskolás és egyetemista vöröskeresztes önkéntesek azt mutatják be kortársaiknak, hogy mi a teendő például a játék vagy sportolás közben szerzett sérülések, rosszullétek alkalmával.
Kép


Az ingyenes elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató foglalkozásokat országszerte megszervezi a Magyar Vöröskereszt. 2019-ben – a tavaly meghirdetett alkalmakat megduplázva – immár négy hónapon keresztül, augusztustól november végéig várják az érdeklődőket.

A Hősképző programra jelentkezők hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel a mindennapi életben előforduló rosszullétek és kisebb balesetek szakszerű ellátását ismerhetik meg. A program országos, szinte az összes megyében megvalósul. A pontos helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél vagy a www.voroskereszt.hu oldalon érdeklődhetnek a jelentkezők. A kampány minden hónapban más-más világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel igyekszik felhívni a figyelmét az elsősegélynyújtás fontosságára.

Például augusztus 12-én, a Fiatalok Világnapján az új generáció felkészítése és a gyermekek elsősegélynyújtásával foglalkoznak, szeptember 12-én, az Elsősegélynyújtás Világnapján a laikus segítőket érő lelki hatásokra hívják fel a figyelmet. Október 16-án az Újraélesztés Világnapja kerül a középpontba, míg november 27-én a Magyar Véradók Napja lesz, amelyen a véradással történő segítségnyújtást népszerűsítik.

A Magyar Vöröskereszt 2018 őszén összesen 119 rendezvényen csaknem 10 000 résztvevő számára biztosított lehetőséget elsősegélynyújtó ismereteinek bővítésére, meglévő tudásuk felfrissítésére. A Hősképző program eddig a felnőtt lakosság megszólítása mellett a fiatalok – elsősorban az általános- és középiskolás korosztály – elérésében volt sikeres.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.