Ugrás a tartalomra

Harcra kész - újabb fotók a miskolci leopárdkölyökről

Létrehozva
Már két hónapos a miskolci leopárdkölyök. Első vizsgálata óta hízott is, igaz, csak 80 dekagrammot, de leopárdkölyköknél - úgy tűnik - ez nagyon jó eredménynek mondható.
Kép
Sváner Ferenc állatgondozó egy kéthónapos nőstény perzsa leopárdot (Panthera pardus saxicolor) tart a kezében a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban MTI/ Vajda János

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark perzsa leopárd nősténye, Tareca még júniusban hozta világra utódját. A kölyök nyolchetesen esett át a második állatorvosi vizsgálatán.

Kép

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol a zoológusok több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően. Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott. Különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), melyből becslések szerint szabadon legfeljebb 1.000 példány élhet. A védett alfaj érdekében az állatkertek összehangolt tenyészprogramban igyekeznek megmenteni a nagymacskát a kihalástól. Ebben a programban vesz részt a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is, amiben a két felnőtt leopárd is segítségükre van. Két éven belül már a második kölyöknek adtak életet.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.