Ugrás a tartalomra

Egy kis jazz és egyéb finomságok

Létrehozva
Augusztus 10-én, szombaton 17 órától újra megrendezésre került az Avasi Kvaterka, amelynek helyszíne most a Kisavas Első sora volt. Jazz és sanzon koncertekkel, könnyed nyárias gasztronómiával, kellemesen hűvös borokkal és pálinkákkal várták a látogatókat.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

2018-ban került megrendezésre az első Avasi Kvaterka, amely nagy sikert aratott a látogatók körében. A Szent György-hegy Alapítvány 2019 júliusától havi rendszerességgel rendezi meg az Avasi Kvaterkát a Miskolczi Borbarátok Társaságának együttműködésével, és más civil szervezetek és boros gasztronómiai közösségek közreműködésével.

Kép

A programsorozat célja, hogy felelevenítse azokat az értékeket, melyek évszázadok óta az avasi pincesorhoz köthetőek. A szervezők nemcsak Miskolc város kulturális és gasztrokulturális hagyományaira fektetik a hangsúlyt, hanem az Avashoz köthető irodalmi, művészeti értékekre, és az Avashoz kapcsolódó kisebb rendezvényekre is szeretnék felhívni a figyelmet. Mindegyik eseménynek más és más lesz a témaköre, ahol az aktuális témához meghívott vendégekkel is találkozhatnak, és szakmai vagy a témához kapcsolódó pódiumbeszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.

Kép

Augusztus 10-én, szombaton 17 órától újra megrendezésre került az Avasi Kvaterka, amelynek helyszíne most a Kisavas Első sora volt. Jazz és sanzon koncertekkel, könnyed nyárias gasztronómiával, kellemesen hűvös borokkal és pálinkákkal várták a látogatókat.

Kép

Egy különleges előadásnak lehettek fültanúi azok, akik elmentek kvaterkázni. Két nagy művész, Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös előadással készült: a Jazzy Chanson duó alapötlete, hogy amikor egy-egy sanzon eljut arra a pontra, amikor a zongoristának improvizatív módon a zenei témát kellene folytatnia, ő a történetre, a dal helyszínére, körülményeire reflektál. Különleges élményt kínált, ahogyan egy világhírű jazz-zongorista, és egy elismert énekes költő két egészen más irányba tartó útról egyszer csak egy közös ponthoz érkezett. Sziámi versei segítették, hogy Szakcsi improvizációjának semmi se szabhasson határt.

Kép

Előtte az Avasi Cellariumban 18 órától egy pódiumbeszélgetés keretein belül is körbejárták a művészek ezt a témakört, ahol közvetlenül tudtak kérdezni az érdeklődők.

A kvaterkázáshoz szükséges finom falatokat és kellemesen hűvös nedűket a már megszokott módon a miskolci és környékbeli vendéglátók szolgáltatják majd. Az étkeket a Dűlő Étterem és a Via Piano étterem fogja kínálni, a különleges sajtokat a Sajtmágusnál lehet majd megvásárolni.

Kép

Az italokról gondoskodik bükki boraival Hajdú Roland borász és a Gallay Pince, borait és pálinkáját kínálja az Avasi Cellarium, valamint az Avasi Bortanya is, így mindenki megtalálhatja majd a kínálatban a kedvére valót.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.