Ugrás a tartalomra

Képviselői összefogással újul meg a Pitypang óvoda

Létrehozva
A Katona Ferenc körzetében működő Pitypang Tagóvoda felújítását a szomszéd körzet képviselője is segítette. Az intézményben csaknem egymillió forintból festettek az elmúlt hetekben, de egy pályázat révén nagyobb felújítás is megvalósulhat a következő időszakban.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az első szinten már végeztek a munkával a szakemberek, a lépcsőházban a korlátok festése jelenleg is tart. Majd ezer négyzetméternyi falfelületet és 30 ajtót festettek le. A munkával terv szerint haladnak. A most még üres épület szeptemberben gyerekzsivajtól lesz hangos.

-  Várhatóan az elkövetkező tanévet 180 gyerekkel fogjuk kezdeni, hat csoportra bontva. Ez nagyon magas létszám, de mi nagyon lelkesen és nagy örömmel várjuk majd őket ebben a megtisztult, szép óvodában – nyilatkozta Herczeg Andrásné, a Pitypang Tagóvoda vezetője.

Kép

Az óvoda megszépítéséért összefogott a két martin-kertvárosi képviselő. Katona Ferenc körzetében Szécsényi Marianna is hozzájárult az intézmény felújításához.

- Több szállal kötődöm az intézményhez, nem csak a benne dolgozókhoz, hanem a martin-kertvárosi gyermekekhez és családokhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy függetlenül attól, hogy földrajzilag Martin-kertváros hány kerületre van osztva, illetve ki a felelőse, mi tudunk együtt és egységben dolgozni, a martin-kertvárosi lakosságért – nyilatkozta Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP).

A felújítás a képviselői keret terhére mintegy egymillió forintba kerül. De a festésen túl nagyobb felújítási munkák is tervben vannak a 33 éves épületben, mely jelenleg a MÁV tulajdonában van. Augusztus végén adnak be egy pályázatot, ami az óvoda felújítását és egy bölcsőde létrehozását is célozza a városrészben.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.