Ugrás a tartalomra

20 éves a Remy Miskolcon

Létrehozva
Az elmúlt években jelentős fejlődést sikerült elérnie az indítómotorok és generátorok felújításával foglalkozó cégnek. Év elejétől már féknyergek felújításával is foglalkoznak. Logisztikai központjuk pedig már három éve működik a Mechatronikai Ipari Parkban.

A Remy európai szinten egy évben mintegy 700 ezer terméket újít fel. Ebből 400 ezret a miskolci gyár készít el. De az idén 20. születésnapját ünneplő miskolci gyárban egy új termelés is elkezdődött nemrég. Féknyeregből hetente mintegy ezer darabot tudnak felújítani. Ezt a számot a jövőben a duplájára szeretnék emelni.

Kép
Munkások dolgoznak a Remy Autmotive Hungary Kft. miskolci gyárában.

Az elmúlt években még egy nagy változás történt a cég életében. A Mechatronikai Ipari Parkban három éve működik a disztribúciós központjuk. A cégnél jelenleg körülbelül 500-an dolgoznak. Ezt a számot is szeretnék növelni, de más tervek is vannak.

Kép
Orosz Tamás, a Remy Automotive Hungary Kft. gyárigazgatója.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy tovább bővítsük a termék palettánkat. Az indítómotor és a generátor az egy tradicionális termék. Ehhez jött hozzá a féknyereg és tekintettel arra, hogy az amerikai tulajdonos nagyon erős fékalkatrészekben, bízunk benne, hogy további fékalkatrészeket tudunk bevonni a felújításba – mondta Orosz Tamás, a Remy Automotive Hungary Kft. gyárigazgatója.

Orosz Tamás hozzátette, 20 év távlatából világosan látszik, hogy Miskolcon jó helye van a Remy Automotive Hungary Kft-nek.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.