Ugrás a tartalomra

Utazik a villamos

Létrehozva
Az előzetes becslések szerint hozzávetőleg egymillió euróba kerül annak a villamosnak a helyreállítása, amibe tavaly nyáron szállt bele a kisvonat. Az ütközésre gyakorlatilag semmi esély sem volt, de máig tisztázatlan körülmények között a két jármű mégis összetalálkozott egy hajnali órában. A 614-es sérült villamos ma indult Csehországba, hogy a plzeni gyárban megjavítsák.
Kép

Egy régi Tátra segítette az új, sérült Skodát kivontatni az MVK telephelyéről. A villamos még tavaly júniusban ütközött egy kisvonattal. Az ütközés jelentős kárt okozott a járműben. Az ablakok betörtek, de egy nagyon fontos elem is tönkrement.

Juhász János üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgató elmondta, a legnagyobb gond ott keletkezett, ahol a középső kocsiszekrénynek a tartóelemei összekapcsolódnak a többi kocsiszekrénnyel. - Ott olyan mértékű elmozdulás következett be, hogy a tartószerkezetek megsérültek, és ezáltal valószínűsíthetően deformálódott maga a teljes vázszerkezet.

Kép

Ezért most a 614-es hazautazik a Skoda plzeni gyárába, ahonnan jött. Ott javítják majd meg, mert gyakorlatilag a sérült részt újra le kell gyártani, és az az alkatrész kerül majd a villamosba.

Juhász János hozzátette, a villamosnak olyan mértékű a sérülése, hogy ennek a javítását itt, az MVK Zrt. területén a műhelykörülmények nem teszik lehetővé. - Ezért döntöttünk a szállítóval közösen úgy, hogy a plzeni gyárba kerül vissza a villamos.

Kép

Egy utolsó kárfelmérés lesz még a cseh városban, és várhatóan az év végén helyreállítják a kárt. Ennek köszönhetően gyakorlatilag egy teljesen új villamos kerül vissza majd a miskolci sínekre. Az, hogy a lehetetlennek tűnő baleset hogyan is történt, még nem derült ki, a kárfelelősség megállapítása sem zárult le. A villamosban okozott kár előzetes becslések alapján egymillió eurós nagyságrendű.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.