Ugrás a tartalomra

Kriza Ákost kitüntették - állami elismerés városvezetői munkájáért

Létrehozva
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta a belügyminiszter Kriza Ákosnak, Miskolc polgármesterének.

„Miskolc város fejlesztését, többek között a munkanélküliség visszaszorítására és a közbiztonság javítására irányuló törekvéseivel szolgáló, sikeres településvezetői munkája elismeréséül.„ – olvasható Kriza Ákos méltatásában.

Az augusztus 20-a alkalmából átadott kitüntetést Kontrát Károly miniszterhelyettestől vehette át Kriza Ákos Budapesten, a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.