Ugrás a tartalomra

Útlezárások, forgalomterelések augusztus 20-án Miskolcon

Létrehozva
A nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében augusztus 20-án az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a városban.
Kép

Miskolc belvárosában 8 óra 55 perctől 9 óra 10 percig útlezárás lesz a Görgey Artúr utcában, a Mindszent tér és a Szabadságharc utca közötti útszakaszon.

További útlezárás, forgalomterelés lesz a központi rendezvény helyszínének közelében, a tűzijáték ideje alatt (21 óra 45 perctől  22 óra 30 percig) Miskolcon, a Kálvin János utca és a Papszer, a Dayka Gábor utca és a Petőfi Sándor utca, valamint a Rácz György és a Meggyesalja utca kereszteződésében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az említett helyszíneken a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.