Ugrás a tartalomra

Kezd összeállni Pakusza csapata a választásra

Létrehozva
Tizenhét miskolci választókörzetben már biztosan indít jelöltet a korrupciómentességet és javuló közbiztonságot ígérő Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be Pakusza Zoltán polgármesterjelölt szerdán a Lovagi Tornák Terénél.

– Fiatalok és nyugdíjas korúak, mérnök, tanár, szociális területen dolgozó szakember egyaránt erősíti sorainkat – hangoztatta Pakusza Zoltán. A Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje kiemelte, elsősorban azoknak a szavazóknak igyekeznek alternatívát kínálni, akik nemcsak a jelenlegi vezetőket akarják leváltani, hanem annak ellenzékét is. – Azokhoz is szólunk, akik nem akarják, hogy a 2002-2010. közötti időszak gyurcsányista politikusai és politikája jöjjön vissza Miskolcra – tette hozzá a politikus, aki egyebek mellett felemlegette a 2010 előtti kórházbezárást, a rossz közbiztonságot, az alacsony, a nyugat-magyarországitól elmaradó átlagbéreket.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Pakusza Zoltán rámutatott: az elmúlt 9 évben önkormányzati képviselőként bebizonyította, hogy korrupciómentesen is lehet dolgozni politikusként. Fontos továbbá számukra a közbiztonság erősítése, mert véleményük szerint „az egyre több térfelügyeleti kamera ellenére sincs javulás ezen a téren”. Emellett az egészségügy és a városi infrastruktúra fejlesztése, a közterületek gondozása is nagyon fontos a mozgalom számára.

Kép
Duzsik István (j), Pakusza Zoltán,Lénárth Levente Richárd és Hámori Zoltán a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében

Portálunk érdeklődésére Pakusza Zoltán elmondta, hogy 17 körzetben már biztosan indulnak, a maradék két választókörzetben még tárgyalnak a jelöltaspiránssal. – Sportnyelven szólva: mi a magunk részéről edzésen mindent megteszünk, és meglátjuk, hogy ez a meccsen mire lesz elég – fogalmazott a polgármesterjelölt, aki csapatából a mostani sajtótájékoztatón bemutatta az 1-es választókörzetben induló Duzsik Istvánt, a 10-esben jelölt Hámori Zoltánt, valamint a 13-asban induló Lénárth Levente Richárdot.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.