Ugrás a tartalomra

Kamuznak a gyurcsánisták – „az ellenzék gyengeségét leplezi a vádaskodással”

Létrehozva
– A miskolci, baloldali, gyurcsányista ellenzék gyengeségét leplezi azzal, hogy csalással próbál vádaskodni – kezdte sajtótájékoztatóját Molnár Péter. A Fidesz-KDNP miskolci frakcióvezetőit képviselve Molnár Péter és Soós Attila közösen tartott tájékoztatót annak kapcsán, hogy csalással vádaskodott szerintük az ellenzék és a balliberális sajtó a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeivel és Alakszai Zoltán polgármesterjelölttel szemben.
Kép
Fotó: Végh Csaba

– Hihetetlen dühvel töltötte el és töltheti el a Veres Pált támogató helyi gyurcsányista ellenzéket és a balliberális médiumokat az a gyorsaság, ahogyan összegyűltek az ajánlások – hangsúlyozta Molnár Péter. Szerinte mással nem magyarázható ez az elképesztő indulat, amellyel Alakszai Zoltánnal, illetve a Fidesz-KDNP képviselőivel szemben felléptek.

– Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje, Alakszai Zoltán hazánkban elsőként adta le az ajánlásokat, ami ahhoz volt szükséges, hogy hivatalosan is polgármesterjelöltté váljon – hangsúlyozták. Miskolcon a Fidesz-KDNP tizenkilenc képviselőjelöltje is nagyon hamar, még szombaton leadta a szükséges ajánlásokat. A Helyi Választási Bizottság mind Alakszai Zoltán, mind a 19 képviselőjelölt esetében hivatalosan is bejegyezte indulásukat.

– Végtelenül szomorúnak tartjuk, hogy csalással vádaskodik a balliberális ellenzék. Azt gondoljuk, hogy mielőtt ez a vádaskodás ez az elvtelen bántás teret nyer, le kell szögeznünk, hogy a Fidesz-KDNP a továbbiakban minden hasonló vádaskodás után sajtó-helyreigazítási kérelemmel fordul majd a vádaskodók felé, és amennyiben a helyreigazítási kérelemnek nem tesznek eleget, az illetékes bíróságtól fogjuk kérni a közlemény megjelentetésének elrendelését. Ha szükséges, akkor sérelemdíj iránti igényünket is benyújtjuk – hangsúlyozta Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője, aki egyúttal megköszönte a támogatóiknak, hogy már a kampány első napján segítették munkájukat, vagyis a Fidesz-KDNP-t támogatták.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.