Ugrás a tartalomra

Tevékenyen segíteni, hittel és szeretettel

Létrehozva
„Ahol megjelenünk, a kereszténységet igyekszünk hirdetni, ez a segítségnyújtásban is megnyilvánul” – mondja Héring Istvánné, az Együtt Veled Keresztény Alapokon Országos Egyesület elnöke. A segítőszervezet munkáját Pro Minoritate díjjal jutalmazták.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A 2017 júliusában alakult egyesület civil szervezetekkel, roma nemzetiségi önkormányzatokkal tartja a kapcsolatot, támogatást nyújtva számukra, illetve egy-egy pályázat megírásával, információkkal segítik a munkájukat. 

Héring Istvánné mellett Berki Elemér elnökhelyettes és Balog Tibor elnökhelyettes alkotja a vezetőséget, kilenc elnökségi tag és aktivisták segítik a munkájukat. Elsősorban Miskolcon tevékenyek, a város döntéshozói és az itt lakók között igyekeznek közvetíteni. – Nagyon jó kapcsolatot ápolunk az önkormányzattal, igyekszünk minden területen segíteni a munkájukat – mondja az elnök, hozzátéve: szintén partneri az együttműködés a városban élő roma lakossággal, akikkel igyekeznek minél több alkalommal találkozni, beszélgetni. 

– Közvetítőként szoros kapcsolatban állunk a Miskolcon élő emberekkel. A Miskolci Máltai Szeretetszolgálat segítségével a város több részére juttattunk el ruhaneműt, bútort a rászoruló családoknak. A Mecénás pályázaton belül lehetősége nyílt az egyesületnek egy sportrendezvény megszervezésére. A barátságos mérkőzéseken túl nagyon jó közösségépítő hatása volt az összejövetelnek, ahol az egyesület felhívta a figyelmet a sport fontosságára, egészségmegőrzésben, betegségmegelőzésben betöltött szerepére – sorolta Héring Istvánné. 

Szintén a Mecénás pályázat segítségével roma hagyományőrző napot szerveztek az Ady Endre Művelődési Házban, ahol a gyerekeknek mikuláscsomagot osztottak a város képviselőivel együtt. 

– Bárki nyugodtan fordulhat hozzánk, a szociálisan hátrányos helyzetű családokon igyekszünk segíteni. A közösségek építését szintén fontos célnak tekintjük, a kulturális és sportrendezvényeink ezt is elősegítik. Jók a visszajelzések a programjainkról, folytatjuk, kiegészítjük ezeket. A jó kapcsolatok, a folyamatos kommunikáció fenntartása vállalásunk – emeli ki az egyesületi elnök, aki elárulta: nagyon örülnek az elismerésnek, annak, hogy a város felfigyelt rájuk és figyelemmel kíséri tevékenységüket. – Ez még inkább arra sarkall minket, hogy folytassuk a megkezdett munkát – teszi hozzá a díjazott.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.