Ugrás a tartalomra

Elkészült a Kiss Ernő út – kátyúmentes Miskolcot ígért Alakszai Zoltán

Létrehozva
Ígéretünket betartva, iskolakezdésre elkészült a Kiss Ernő út – jelentette be Alakszai Zoltán polgármesterjelölt pénteken, helyszíni sajtótájékoztató keretében, ahol azt is elmondta, hogy az útfelújításokat a jövőben is ütemezetten, határidőre, pontosan el fogják végezni, és annyi utat újítanak meg, amennyi az erőforrásokból csak kitelik.

A déli tehermentesítőn ma még az utolsó simításokat végezték. A város legforgalmasabb útján május végén kezdtek el dolgozni, a két kilométeres, kétszer két sávos útszakasz több mint 25 ezer négyzetméteren új aszfaltréteget kapott – tudatta a kivitelező He-Do Kft. főépítésvezetője. Reichardt Jenő további érdekes adatokkal szemléltette a kivitelezés volumenét. Megtudhattuk például, hogy az úttest két oldalán mintegy 13 300 darab kiemelt szegélykövet raktak le. A Szinva oldalán a teljes kétkilométeres szakaszon új szalagkorlátot szereltek fel, a burkolatban pedig 118 darab aknaközművet emeltek az út szintjére.

Kép
Demeter Péter közlekedésért és városüzemeltetésért felelős polgármesteri biztos (b) és Reichardt Jenő, a kivitelező He-Do Kft. főépítésvezetője. Fotó: Mocsári László

„Miskolcon nem lesznek kátyús utcák”

A Kiss Ernő út felújítása két fő munkaszakaszból állt. Az első május végén indult, ekkor szakaszos sávlezárás mellett megkezdték a külső sávban az úttesten lévő vízelvezető-nyílások áthelyezését. A második szakasz jelentette a felújítás jelentősebb részét. Ezt az iskolai nyári szünetre időzítve kezdték meg júniusban, amikor jóval kisebb a forgalom. A munkavégzésnek ebben az időszakában irányonként egy-egy forgalmi sáv volt járható.

Kép

– Ez a város legforgalmasabb útja, de sikerült úgy felújítani, hogy a munkák nem okoztak fennakadást a közlekedésben, nem voltak óriási dugók, nem történt baleset – emelte ki Alakszai Zoltán. – Egyetlen helyen dolgoznak még, de ezt az apró munkát is pár napon belül befejezik. A lámpák hétfőn már működni fognak az úton, és szintén a jövő hét elején megérkeznek az új okos buszmegálló-felépítmények is – a Kiss Ernő lesz Miskolc első olyan útja, ahol okos buszmegállókban várakozhatnak az utasok.

– Ígéretünket betartva iskolakezdésre befejeztük a munkát. Ez a jövőben is így lesz: minden beruházás, minden fejlesztés esetén tartani fogjuk a határidőket – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje.

Kép

Az önkormányzat a forgalomszámlálási adatok alapján modellezte is a Kiss Ernő út felújításával járó helyzetet. Ezek alapján kerülőutakat javasoltak az arra autózóknak. Az MVK Zrt. pedig – nem csak az érintett szakaszon autózó számára – a felújítás idején a város kérésére bevezette a kedvezményes, hóközi, azaz 30 napos Autós bérletet. Ezt még szeptemberben is kiválthatják a sofőrök.

– Miskolcon egyébként az elmúlt 4 évben több mint 3 milliárd forint értékben fejlesztettük az utakat, uniós, illetve kormányzati forrásból – tudatta Alakszai Zoltán, hozzátéve: a Városgazda pedig évente csaknem 200 utcán végez karbantartást, sürgős javítást. – Ez is több százmillió forintos nagyságrendet tesz ki. Pontosan tudom, hogy mint minden városban, így nálunk is kiemelten foglalkoztatja a helyieket az utak állapota. Megígérhetem, hogy az útfelújításokat a jövőben is ütemezetten, határidőre, pontosan el fogjuk végezni, és annyi utat újítunk meg, ami az erőforrásokból csak kitelik.

Kép

A polgármesterjelölt egyben be is jelentette, hogy a következő nagyobb volumenű munka ennek a projektnek a folytatása lesz: a Hidegsor kap új, szélesebb burkolatot a következő hetekben.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.