Ugrás a tartalomra

Készül az új út Komlóstetőn

Létrehozva
Csaknem egy kilométer hosszú szakaszon borítja majd új mart aszfalt Komlóstető két utcáját.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Komlóstető út mintegy nyolcszáz méteren újul meg. Az ebből elágazó Sás utcán szintén dolgoznak, az új útszakasz száz-százhúsz méter hosszan lesz. Ennek a csaknem egy kilométeres szakasznak a költsége több mint nyolcmillió forint.

Kép

– Korábban ez zúzalékos út volt, és most van arra lehetőség, hogy mart aszfalttal fedjék le. A munkálatok megkezdése előtt megkérdeztem a lakosságot, hogy mit szólnának egy ilyen fejlesztéshez, sokan támogatták, azt mondták, örülni fognak, ha végre már jó úton közlekedhetnek – mondta el Gazdusné Pankucsi Katalin, a terület önkormányzati képviselője.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.