Ugrás a tartalomra

Angyalbőrben érkezett az adomány a GYEK-be

Létrehozva
Rövid időn belül másodszor segítettek katonák a központi kórház gyermekein. Most a Magyar Honvédség önkéntes katonái kezdtek gyűjtésbe, az ajándékokat pedig személyesen vitték el a gyermekonkológiai osztály betegeinek.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékosai által összegyűjtött rengeteg adomány mindössze egy hónap alatt gyűlt össze, amihez több mint 200 katona fogott össze, hogy mosolyt csaljanak a gyermekek arcára.

– Nagyon sok készségfejlesztő játékot, ügyességi játékot, ruházati cikkeket hoztunk, ezen belül nyilván szelektálva a kisfiúknak, kislányoknak – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Molnár Sándor százados.

Kép

Izgatottan bontogatták a gyerekek a katonáktól kapott ajándékokat. A gyűjtést az egyik önkéntes tartalékos katona kezdeményezte.

Nagy Barbara Erika őrmester elmondta, már tavaly civilként, függetlenül a honvédségtől szervezett egy hasonló gyűjtést. – Akkor gondoltuk úgy a párommal, hogy milyen jó lenne ezt az egészet katonaruhába végrehajtani, hiszen ez az egész ÖTT-s állománynak a munkája arról szól, hogy segítsünk és ezért gondoltuk, hogy itt a gyermek onkológián van a legnagyobb szükség a segítségre – fogalmazott.

Kép

A Magyar honvédség idén másodszor segítette a gyermekosztályt.

„Fontosnak gondolom, hogy különböző közintézmények, illetve közfeladatot ellátó intézmények támogassák egymást és ebben az évben a honvédség immáron másodszor támogat minket.” – emelte ki Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója.

Mint mondta, először egy másik alakulat volt az, aki a gyermekegészségügyi központban építészeti munkákat végzett. Kórtermeket újítottak fel, illetve udvart rendeztek, és ez most a második alkalom, amikor pedig a gyermekeknek hoztak játékokat.

A katonák azt tervezik, hamarosan újabb gyűjtést szerveznek, hogy a kórház más osztályain fekvő gyerekek arcára is mosolyt csalhassanak.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.