Ugrás a tartalomra

Négyszáz hősi sírt újítanak fel

Létrehozva
Közösségi munkában körülbelül négyszáz hősi sírt tárnak és újítanak fel Miskolcon az önkéntesek.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az elmúlt időszakban körülbelül négyezer hősi sírhelyet újítottak fel a Honvédelmi Minisztérium támogatásával. Most a Hősök temetőjében az önkéntesek megtisztítják, és a Miskolc Holding munkatársainak segítésével leltárba veszik a maradék sírköveket is.    

Szépen kidolgozott gránit lapok, rajtuk az első világháborúban elhunyt katonák nevei. Miskolc négy temetőjében fekszik több ezer elesett katona. A város eddig csaknem négyezer ilyen sírt újított fel az utóbbi időben. A beruházást a honvédelmi minisztérium támogatta.   

Kép

– Több mint négyezer sírt tudtunk megújítani. Ebbe beletartozott a temető környezetének rendbe tétele, a nevek feltárása, fejfák felújítása és a párnakövek cseréje – nyilatkozta Gőz Péter, a Miskolc Holding Zrt. központi szolgáltatási vezérigazgató helyettese.

Első körben a városgazda segítésével az önkéntesek feltárják a régi fejfákat. A sírok dokumentálása után kezdődhet a felújítás, amivel jövő őszre el is készülhetnek.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.