Ugrás a tartalomra

Miskolcon is betekinthettünk a függönyök, a díszletek mögé

Létrehozva
Újra felgördült a függöny a látogatók előtt szombaton a Miskolci Nemzeti Színházban.

Három előadás próbájába is bemehettek a látogatok a Színházak éjszakáján. A Kamaraszínház idei zenés mesejátéka, A legkisebb boszorkány mutatkozott be, a színes látványvilág nem csak a gyermekeknek volt izgalmas. Szabó Attila rendező bevezette a közönséget az előadás felkészülési folyamatába, a színművészek pedig néhány jelenettel is megörvendeztették az érdeklődőket.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

A Don Juan próbái is folynak már, a Szőcs Artur rendezésében készülő előadás egyes részletei is láthatóak voltak. A Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta először dolgozik Miskolcon. Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját viszi színpadra a Játékszínben, ebből is láthattak néhány részletet az érdeklődők.

Kép

Aztán a Festőtár is megnyílt a látogatók előtt: Slárku Anett a díszlettervezés rejtelmeibe avatta be a közönséget.

Idén sem maradt el az igazgatói fogadóóra; Béres Attilától bármit kérdezhettek a látogatók.

Kép

A program zárásaként Lajos András és a színház művészeinek zenés-verses produkciója várt mindenkit a Nagyszínházban. Rímbe szedték a 196. évad előadásait, látványos show-val és a hagyományokhoz hűen közös énekléssel zárult az este.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.