Ugrás a tartalomra

Meglesni a természet titkait – ez legyen a fiatalok célja!

Létrehozva
Megnyitották ifj. Bóta István középiskolás fotókiállítását a Miskolci Egyetemen. Az alkotó a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, aki felvételein keresztül szeretné rávenni korosztályát, hogy mozduljanak ki szobáikból, hagyják ott a virtuális világot, és lessék meg a természet titkait a Bükkben.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A kiállítás a Bükk-térség Fenntartható Vízkészletgazdálkodásért Közalapítvány hozta létre, amit 1999-ben alapított Miskolc Megyei Jogú Város, és aminek elnöke Üszögh Lajos. A megnyitón Szinay Attila arról beszélt, hogy óriási munka a vadászok részéről a jó minőségű vadállomány megfelelő helyen tartása. – Bóta István olyan gazdálkodó családba született, ahol a természet szeretete alapérték. Az ifjú pedig nem szakadt el a természettől, és rajongásig szereti azt – mondta az Agrárminisztérium államtitkára, aki hozzátette, pozitívan elfogult mind a kiállítótér kiválasztásával, mind pedig a fotók témájával kapcsolatban. – Magam is a Miskolci Egyetem hallgatója voltam, most pedig a Bükk lábánál élek, hozzá közel, Diósgyőrben nőttem fel.

Kép

A képeken látható több nagyvad és az igéző táj. Ifj. Bóta István elmondta, 2015-ben vett kamerát a kezébe, tanára Erdődi István, akihez a Földes Ferenc Gimnáziumban jár fotószakkörre. – Kedvencem az Agancspacsi című fotóm az itt kiállított huszonnégy képből. Ebben az őszi időszakban különösen kedvelem a szarvasokat. Kijárok a hét négy napján kora reggel és este is, hogy tudjam őket fotózni.

Az alkotó szerint a közönségkedvenc kép arról a nyúlról készült, amelyik szétfeszíti lábujjait. Ilyet még garantáltan nem láttunk. A kép címe: Hajnali pedikűr. A címeket a család közösen találja ki.

A tárlat október közepéig látogatható az A4-es épületben.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.