Ugrás a tartalomra

A katowicei Magyar Napról

Létrehozva
Miskolc lengyelországi testvérvárosa, Katowice immár 10. alkalommal szervezte meg az ottani Magyar Napot, amelyre meghívták Miskolc delegációját. Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Sziléziai Vajdaság hasonló kapcsolatai alapján a Megyei Közgyűlés is képviseltette magát a rendezvényen.
Kép

Városunkat Pfliegler Péter alpolgármester és Nagy Ákos önkormányzati képviselő, míg a megyét Török Dezső elnök és a frakciók vezetői, munkatársak képviselték.

Katowice vezetése a magyarok iránt érzett tiszteletből, de még inkább szeretetből tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy minden év szeptemberében programot szervez, amely a két nép évezredes barátságát hivatott erősíteni. A 2019. évi Magyar Nap eseményei között szerepelt a murcki városrészben néhány évvel ezelőtt megtalált és a helyiek által kialakított és gondozott, a Vörös Hadsereg által kivégzett huszonkilenc magyar katona sírjának, és a Katowicében kialakított Slawik-Antall téren (Henryk Slawik a II. világháború éveiben vértanúságot szenvedő embermentő; id. Antall József miniszter, Slawik segítője és barátja. A néhai miniszterelnök édesapja.) felállított emlékműnek a megkoszorúzása mellett a partnerváros székesegyházában közös szentmisén való részvétel is. Ezen az ünnepi alkalmon adta át Borbély Károly festőművész az általa készített Szent László című festményt Katowice érsekének azzal, hogy a kép a Murckiban található templom oltárképe lesz. Megható és szép jelenet volt.

Kép

A nap eseményei egy csodálatos koncerttel zárultak, amelynek végén – az ünnepi beszédek elhangzása után – felcsendült Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiája. A mintegy 1400 fős közönség állva tapsolta meg a NOSPR (a Lengyel Nemzeti Rádió Szimfonikus Zenekara) zenekarát.

Kép

Az ünnepségeket megtisztelte jelenlétével Balogh Csaba, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Jakub Chelstowski Szilézia marsallja, Körmöndy Adrienne, hazánk krakkói főkonzulja és Marcin Krupa, Katowice polgármestere is.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.