Ugrás a tartalomra

Együtt szórakozott a görömbölyi közösség

Létrehozva
Megtartották hagyományos őszi családi napjukat a görömbölyiek. A helyi közösség tagjai jól ismerik egymást, és évente többször is szívesen együtt-töltik a hétvégéjüket, miközben vendégeiknek megmutatják értékeiket.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Nehéz Károly visszatekintett az elmúlt kilenc évre, amikor is szerinte a legtöbb utat Görömbölyön és Miskolctapolcán sikerült felújítani ebben az időszakban. – Elég sok eredményt sikerült felmutatni. Több száz millió forintot költöttünk az utak felújítására, és emellett is látom, hogy van még mit folytatni – mondta a politikus, aki bemutatta a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjét, Hegyi-Kéri Ágnest.

Kép

– Én abban hiszek, hogy az a hely, ahol lakunk, attól válik igazi otthonná, hogy tudunk leülni, beszélgetni, családiasan együtt lenni. Ez a nap is arról szól, hogy az értékeinket megmutassuk itt, Görömbölyön – mondta Hegyi-Kéri Ágnes, aki jelenleg dédszülei házában él. – Itt jó élni, ez olyan, mint egy szeretetteljes falu, ismerik egymást az emberek, sok közösségi program van, és folyamatosan fejlődik a településrész.

Voltak mazsorettek, felléptek óvodások, iskolások, és bárki beállhatott az Esztenás táncházba.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?