Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter: Alakszai Zoltánnal együttműködve, új beruházások érkezhetnek Miskolcra, megépül az Y-híd is

Létrehozva
Új beruházások érkezhetnek Miskolcra, megépül az Y-híd – ezekben is segíti majd a várost a külgazdasági és külügyminiszter. „Remélem, kitüntetik Alakszai Zoltánt a bizalmukkal a miskolciak, és a folytatásra szavaznak” – erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Miskolc Televízió műsorában.
Kép
Fotó: Beregi László

– Remélem, hogy olyan polgármestert választanak Miskolcon, Alakszai Zoltán személyében, aki a kormánnyal együtt tud és együtt is akar működni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Miskolc Televízió műsorában. – Beszéltem polgármesterjelöltünkkel arról, hogy az ipari területek fejlesztésének második fázisát is végre kell hajtani, az úgynevezett Y-hidat meg kell építeni, a város közlekedési hálózatának fejlesztése érdekében, folytatni kell a gázüzemű buszok szolgálatba állítását – sorolta a Miskolcon létrejövő beruházásokat, többek között kormányzati segítséggel megvalósuló fejlesztéseket Szijjártó Péter. Hozzátette: a Miskolcot Kassával összekötő autópálya magyar szakaszát 2021-ben adják át, ezzel megerősítve a két nagyváros kapcsolatát, amellyel újabb fejlesztési potenciálok nyílnak meg.

– Tájékoztattam arról is polgármesterjelöltünket, Alakszai Zoltánt, hogy több beruházás esetében Miskolc a lehetséges helyszínek között szerepel, ezekben mind segíteni fogok neki – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.  

– Remélem, hogy a miskolciak kitüntetik őt a bizalmukkal, és a folytatásra szavaznak. Alakszai  Zoltán Kriza Ákos polgármester úr mellett dolgozott az elmúlt években, csapatban érték el azokat az eredményeket, amelyek egyértelműen Miskolc javát szolgálták. Reméljük, hogy ezt a munkát most ő folytathatja – mondta Szijjártó Péter a Miskolc Televízióban.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.