Ugrás a tartalomra

Jótékonysági koncert Mága Zoltánnal

Létrehozva
Telt ház és vastaps fogadta a Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt a Belvárosi evangélikus templomban. Mága Zoltán ismét a jó ügyért muzsikált, 100 templomi koncertsorozatának részeként látogatott el Miskolcra. A hegedűművész koncertjével ezúttal is a Miskolci Gráciák által elindított tehetségprogramot támogatta.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Mága Zoltánt vastaps és ováció fogadta a Belvárosi evangélikus templomban. Olajos Lászlóné úgy nyilatkozott, azon kívül, hogy ez egy csodálatos élmény, úgy gondolom, hogy közeledik a szeretet ünnepe, és szeretnénk, ha mód és lehetőség nyílna arra, hogy mi is adományozzunk.

Kép

A templom szinte zsúfolásig megtelt. Mága Zoltán a Budapesti Primarius (Primáriusz) Kamarazenekarral érkezett. A művész háláját fejezte ki, amiért a miskolciak is hozzájárultak a jótékonysági koncertsorozat sikeréhez. – Hála Istennek, Önöknek is köszönhetően, ezidáig több száz millió forint értékben sikerült támogatnunk bajbajutott embertársainkat hazánkban és határon túl egyaránt. Segítettünk beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges gyermekeknek, iskolásoknak, iskoláknak, szépkorúaknak, de volt úgy, hogy templomok felújításáért is megszólalt a hegedűm.

Kép

Ezúttal pedig a Miskolci Gráciák által kiválasztott tehetséges, miskolci fiatalokért szólt a felemelő muzsika. A Miskolci Gráciák öt év alatt huszonöt nehéz sorsú miskolci fiatal tanulmányait segítették. Mága Zoltán is idei programjuk sikerét támogatta.

Pelczné Gáll Ildikó elnök elmondta, nagyon büszkék rá, hogy most már van olyan hallgatójuk, aki diplomával rendelkezik. – Ebbe a diplomába egy kicsit mi is besegítettünk.

Kép

Mága Zoltán második alkalommal indította útjára 100 templomi koncertsorozatát, hogy a rászorulókon segítsen. Miskolcon harmadik alkalommal adott teltházas koncertet a Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas hegedűművész.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.