Ugrás a tartalomra

Soós Attila: „Veres Pál mondja, Mokrai meg nagy ívben tesz rá”

Létrehozva
Több tízmilliós kampánypénzeket költ Veres Pál és Gyurcsányistákból, bukott MSZP-s politikusokból álló csapata arra, hogy megpróbálják elhitetni az emberekkel azt, hogy Miskolc nem fejlődik. Azt állítják, Veres Pál számára fontosak a miskolci vállalkozók, a miskolci cégek. Közben Mokrai Mihály, bukott szocialista alpolgármester egyes cégeit Egerben és Egerből működteti. Miért tűri Veres Pál, hogy emberei "tesznek arra" amit mond. Hogy fog "virágozni nagy Miskolc" ha a balliberálisok saját jelöltjei sem itt fizetnek adót - tette fel a kérdést Soós Attila a Fidesz frakcióvezetője.
Kép

- Veres Pál, a Gyurcsányék és egyéb, bukott MSZP-s politikusok által támogatott polgármesterjelölt, sok - sok millió forintot költ reklámokra. Veres Pál szóban és írásban, képen és hangban azt terjeszti, hogy számára mindenek előtt fontosak a miskolci vállalkozók, mindenek előtt fontosak a miskolci cégek - kezdte sajtótájékoztatóját Soós Attila, a miskolci önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője.

- Miközben Veres Pál komoly pénzek segítségével akarja mindezt elhitetni a miskolciakkal, csapatának oszlopa, Mokrai Mihály, bukott MSZP-s alpolgármester, egyes cégeit Egerben, illetve Egerből működteti – hangsúlyozta.

Ezután Soós Attila a következő kérdéseket tette fel:  Veres Pál miért tűri, miért nyugszik bele abba, hogy legközvetlenebb emberei is nagy ívben tesznek arra, amit mond?

Veres Pál szerint rendben van az, hogy Mokrai Mihály ezen cégei Egerben és nem Miskolcon fizetnek adót?

Veres Pál szerint, ha a saját miskolci emberei is igyekeznek elkerülni a miskolci adózást, hogy fog „virágozni nagy Miskolc”?

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.