Ugrás a tartalomra

„Bergmani kegyetlenséggel előállított megfigyelőállás” – Székely Kriszta rendezi Miskolcon a Nem félünk a farkastólt

Létrehozva
A Nem félünk a farkastól egy különleges dráma, nagyon népszerű és nagyon emblematikus darabja a modern drámairodalomnak. Abszurdba hajló történet egy éjszakáról, ahol egy idősebb és egy fiatalabb házaspár tetemes mennyiségű alkohol hatására belekerül az emberi játszmák, az elfojtás érzelmi és erőspiráljába. A Miskolci Nemzeti Színházban Székely Kriszta állítja színpadra Edward Albee színművét. Az előadást október 5-től láthatja a közönség a Játékszínben.
Kép
Fotó: Éder Vera

– Én egyfajta példázatként tekintek erre a történetre, mert - erősen felnagyítva - a saját életünkben is tetten érhető játszmákról mesél – mondja Székely Kriszta rendező. – Egy bergmani kegyetlenséggel előállított megfigyelőállást szeretnék létrehozni, ahol a néző számára az emberi kapcsolódások sokfélesége mutatkozik meg. De hiszem, hogy a bántások és játszmák mögött mégis ott a szeretet, aminek vannak sötét és világos oldalai is.

Kép

Szabó-Székely Ármin dramaturggal dolgozták át a darab szövegét. – Három dolog mentén változtattunk a szövegen. Az egyik a terjedelem, hiszen ma már a nappaliban zajló hosszú beszélgetés színházi helyzete nem olyan kuriózum, mint a ’60-as években volt. Sokat húztunk a darabból, hogy befogadható legyen. Az Amerikához kötődő miliőt is próbáltuk leszedni a történetről, mert talán távolítaná a nézőktől azokat a problémákat, amikről beszélni akarunk. Általánosan igyekszünk megmutatni az emberi helyzeteket, érzéseket, hiszen nem az számít, hogy ki hol él, hanem az, hogy emberek vagyunk. A harmadik fontos változtatás pedig a történetmesélés mikéntje volt: snitteket látunk ebből a nagyon sűrű éjszakából, időugrásokkal tekintünk bele a négy ember között zajló történésekbe. Ez egy nagyon színészközpontú darab, az emberábrázolásokra koncentrálunk, a közönség pedig a saját bőrén tapasztalja majd, mit tud művelni négy színész játéka ebben a nagyon intim térben – hívja fel a figyelmet a rendező.

Kép

A Marthát alakító Nádasy Erika szerint 29 év házasság jut a mélypontjára mire a darab véget ér. – A harmadik rész egy kapcsolat utolsó felvonása egyben. Valószínűleg ez a házasság is úgy indult, mint a többi, két ember összekötötte az életét, hogy együtt találják meg a boldogságot, de valahol valamikor eltévedtek, és mert a kapcsolatból már nincs kiút, egymás megsemmisítésére törnek. Nincs veszekedés, nincs bántalmazás. Öldöklés van. Mérgező szavak, gyilkos gesztusok, egymás megalázása, a szeretet megtagadása, a szerelem elárulása. Ezeket a fegyvereket a színpadon, a boldogtalan, ugyanakkor elpusztíthatatlan Martha szerepében bevetni pályafutásom egyik legnagyobb kihívása. Egy olyan hullámvasútra ülnek fel velünk a nézők, ami nem lassan, lentről kapaszkodik a magasba, hanem a magasból indul, és amit átélnek velünk, az maga a zuhanás.

Kép

A férj, George szerepében Görög Lászlót láthatja a közönség. A színművész szerint minden durva bántás mögött ott van a nagyon mély szeretet is ennek a házaspárnak az életében, hiszen összeköti őket a közös múlt, a közösen átélt fájdalom, a közös képzelet és játékok. – Azt látjuk rajtuk keresztül, hogy az ember mennyire kegyetlen tud lenni a másikkal úgy, hogy mindeközben szereti őt. Ez az este akár a változás lehetőségét is kínálhatja. Az eleinte kedves és összeillőnek tűnő fiatal párról is lerántja a leplet George, ezáltal ők is esélyt kapnak arra, hogy ne a hazugságaik mögé bújva éljék tovább az életüket. A harmadik felvonás alcíme az Ördögűzés. Amikor a démonainktól megszabadulunk, az iszonyatos szenvedéssel jár, utána halálosan gyengék vagyunk, de csak így van esélyünk később felépülni – teszi hozzá a színművész.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.