Ugrás a tartalomra

Az állatok világnapja

Létrehozva
Állatorvossá válhattak az ovisok egy órára az Állatok világnapja alkalmából. A kicsik a Miskolci Állatkórház doktoraitól tudhatták meg, mit kell tenniük, ha kis kedvencükre vigyázni kell, és azt is megtanulhatták, hogy az állatok amellett, hogy nagyon aranyosak, felelősséggel járnak.
Kép

Olivér cicának óriási volt a sikere az ovisok körében. A kicsik az állatok világnapja alkalmából látogattak el az állatkórházba, hogy belepillantsanak az ott dolgozók mindennapjaiba. Megismerkedhettek a kórház eszközeivel, amik segítenek az állatok gyógyulásában. A vérnyomásmérőt akár ők is kipróbálhatták, habár a kisállatoké nem működött emberen.

Kép

A gyerekek közül volt, aki már járt is itt kis kedvencével. – Nagyon szeretem az állataimat, mert nagyon cukik, aranyosak. A lovam neve Szellő, a két kutyáé Alma és Hunor – mondta Varga Dóra Izabella.

A gyerekek a felelős állattartásról még nem tudnak mindent, de már most sokat tudnak a felelősségről. A vizsgált kutyusról kiderült, hogy elkóborolt, de a beépített chip miatt meg tudják keresni a gazdáját. A gyerekek így a gyakorlatban is láthatták, mire jó a chip.  

Kép

Puskás Gábor állatorvos elmondta, megdöbbenti az óvodás korosztály. – A köznevelésnek nagyon nagy előnye, értéke, hogy tájékozottak, sőt, hála a jó Istennek már más a szemléletmódjuk is, mint akár az én korosztályomnak – mondta az orvos.

A Miskolci Állatkórházban már évek óta szerveznek játékos programokat az ovisoknak az Állatok világnapján, ezzel felhívva a figyelmet a természet, az állatok szeretetére és arra a felelősségre is, amit egy állat tartása az emberre ró.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.