Ugrás a tartalomra

Soós Attila: elkészült a Veres-csomag, jönnek a megszorítások?!

Létrehozva
Veres Pál nem hirdetett – szakemberek számára értékelhető – gazdasági programot, csak kampányígéreteket tett. Az ígéretek által elköltött összeg számításaink szerint eléri a város teljes éves költségvetését, a 100 milliárd forintot – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a Fidesz miskolci frakcióvezetője.

Soós Attila felvetette: a kérdés az, hogy mindezt miből akarja finanszírozni? Elmondta, Veres Pál „a közösségi oldalakon közzétett bejegyzésében, churchilli magasságokba került, és úgy fogalmazott, nem ígérhet mást, csak vért, verítéket, könnyeket. Egy másik bejegyzése szerint pedig „karcsúbb holdingot akar”. Ez vajon megszorításokat jelent? Vagy leépítéseket? Vagy mindkettőt? Mire gondoljunk? – vetette fel.

– Ezekből tehát egyenesen következhet számunkra, hogy Veres Pál folytatni akarja a gyurcsányi gazdaságpolitikát. Azt a megszorító politikát akarják folytatni, amiben Gyurcsányék háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, eszerint pedig minden bizonnyal véget kíván vetni a rezsicsökkentés politikájának Miskolcon – tette hozzá Soós Attila.

Úgy fogalmazott, „nyilvánvalóan az ígéreteihez szükséges költségvetési pénzt adó- és bérleti díj emeléséből gondolja fedezni, mert ekkora összeget véleményünk szerint másból előteremteni nem lehet. Ennek alapján joggal gondolhatjuk, hogy vélhetően meg akarja emelni a lakások, az üzletek, a garázsok bérleti díját is. Drágulna a tömegközlekedés és többet kellene fizetni a parkolásért is? Veres Pál talán vissza akarja tehát hozni a szocialisták korábban már egyszer országosan megbukott ötletét, a mindenki által fizetendő ingatlanadót? Azon vagyunk, hogy ne így legyen – hangoztatta a fideszes frakcióvezető.

Azzal zárta sajtótájékoztatóját Soós Attila, hogy Miskolc fejlődik, adóemelések és eladósodás nélkül is.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.