Ugrás a tartalomra

A Hell elkötelezte magát az újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett

Létrehozva
Az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a portfóliójában, saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett - közölte a vállalat az MTI-vel kedden.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A cég tervei szerint öt éven belül 99 százalék lesz az aludobozos csomagolás aránya - mondta el Pantl Péter, a cég kommunikációs és marketingigazgatója a közlemény szerint. Az aludobozok végtelenszer és teljes mértékben újrahasznosíthatók. Ráadásul átlagosan 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szemetesbe dobta, új termék készülhet az alumíniumhulladékból.

A szikszói székhelyű vállalkozás 2017-ben adta át a 42 ezer négyzetméteres dobozgyárát, amely évi 1,2 milliárd darabos kapacitással, világszínvonalon képes gyártani 250 milliliteres alumínium italdobozokat és doboztetőket.

A Hell világszerte több mint 50 országban elérhető, és piacvezető energiaital márka többek között Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Görögországban és Bulgáriában is.

A cég tavaly 47,7 milliárd forint árbevételt ért el, 273 dolgozót foglalkoztat.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.