Ugrás a tartalomra

Kiállítással ünnepelték a magyar-kínai kapcsolatok és az egyetem hét évtizedes fejlődését

Létrehozva
„Magyarok a Selyemúton” – a Széchenyi-expedíció és Stein Aurél kutatásai Ázsia szívében címmel nyílt kiállítás a Miskolci Egyetemen, kedden. A Konfuciusz Intézet ezzel a különleges kulturális programmal ünnepelte meg a Miskolci Egyetem, valamint a magyar-kínai kapcsolatok hét évtizedes fejlődését. A kiállítás október 8-a és november 3-a között tekinthető meg a Miskolci Egyetem Főépületének földszintjén.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája!

2018-ban jött létre ez a kiállítás, egy Tunhuangból érkezett felkérés nyomán – tudtuk meg Kelecsényi Ágnestől, az MTA Keleti Gyűjteményének osztályvezetőjétől, aki egyben a kiállítás kurátora is. Tunhuang egy buddhista művészeti együttes, ami az UNESCO világörökség része: 492 barlangban mintegy 45 ezer négyzetméternyi freskó, és több mint 2000 szobor található. Ennek az anyagnak a feltárásában voltak olyan jelentősek a magyarok, akik a Selyemúton jártak, Széchenyi Béla és Stein Aurél. – A kiállításon mintegy 280 kép, illetve tárgy látható, melyek legnagyobb része a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárából származik, hiszen Stein Aurél hagyatékának egy részét őrizzük itt. Valamint az itt látható videó és audiovizuális anyag a Tunhuang Akadémia ajándéka – tudtuk meg a kiállítás kurátorától.

Kép

Sok a közös kapcsolódási pont

Kuttor Dániel, a Konfuciusz Intézet magyar igazgatója arról szólt, 70 éve költözött Miskolcra az egyetem, illetve 70 évvel ezelőtt kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot is – ezek az évfordulók inspirálták a „Magyarok a Selyemúton” című kiállítást.

Torma András rektor megnyitó beszédében külön köszöntötte Patkó Gyula volt rektort, akinek megköszönte a Konfuciusz Intézet létrejöttét. Egyebek mellett szólt a magyar-kínai kapcsolatokról, a Konfuciusz Intézet jelentőségéről, és a hetvenedik évforduló fontosságáról.

Kép

Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere kiemelte: hét évtizede történt az is, hogy Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával. – Megkerülhetetlen nagyhatalom Kína mind gazdaságilag, mind pedig az emberiség bölcsőjét tekintve. Ez a kiállítás jól mutatja be az elmúlt 70 évet az egyetem és Kína, valamint a magyar-kínai kapcsolatok szemszögéből – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak. Mint mondta, Miskolcnak van egy testvérvárosa Kínában, és egy közeli városban van a legnagyobb keletközép-európai kínai befektetés is, amelyik céggel nagyon jó kapcsolatot ápol Miskolc és az egyetem is.

Kép

 A kiállítás október 8. és november 2. között tekinthető meg a Miskolci Egyetem Főépületének földszintjén.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.