Ugrás a tartalomra

Kiváló Integrált Nagykórház díjat kapott a megyei kórház

Létrehozva
Rangos elismerést kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház: az integrált nagykórházak számára kiírt kategóriában ugyanis elnyerte a Kiváló Integrált Nagykórház 2019 díját az egészségügyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.
Kép

A díjat a Medicina konferencián Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke – aki a pályázatokat értékelő zsűri elnöki tisztét is betöltette – adta át Révész Jánosnak, az egészségügyi intézmény főigazgatójának.

A pályázat bírálati szempontjait Velkey György, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója ismertette, hangsúlyozva, a kórházak és egészségügyi szolgáltatók értékelését a fórumon fontossá teszi, hogy a szakterületen nincs más ehhez hasonló, illetve ilyen típusú megmérettetés – tudatta portálunkkal a kórház.

„Pályázatot idén negyven szolgáltató nyújtott be a Kórházszövetség és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság által delegált zsűri felé” – közölte a részleteket, felsorolva az öt legfontosabb szempontot és azok alegységeit: 

1. Az emberi erőforrás kérdése, amelynél egyebek mellett vizsgálták a szakorvosok, a szakápolók, a minősített munkatársak, az üres állások számát, sőt a kártérítési perek eseteit is.

2. A szolgáltatási infrastruktúra tekintetében szempont volt a beruházások, műszerbeszerzések mértéke, az étkezései-, valamint a hotelszolgáltatások helyzete, a műszerek életkora stb.

3. A szabályozottság területén a minőségirányítás, a protokollok, a szövődmények dokumentálása és az elektronikus adatkezelés kérdései volt a legfőbb összetevő.

4. A szakmai szervezettség tekintetében a sürgősségi osztályt, az egynapos ellátást, a klinikai vizsgálatokat, a diagnosztikus hátteret, illetve az oktatókórházi státuszt is górcső alá vették.

5. A gazdálkodás témakörében pedig a saját bevételek, a kiszervezett szolgáltatások és az adósságállomány volt a legfontosabb kritérium.

Kép

Velkey György hozzátette: a pályázatokat – a feltételeket és területeket – egy objektív rendszer alapján, mutatószámok segítségével értékelték, lehetővé téve az intézmények működésének összehasonlítását.

Egyedülálló siker, hogy ebben az évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház mindkét, az egészségmenedzsmentben adományozható legmagasabb rangú elismerést megkapta, ugyanis a Kiváló Integrált Nagykórház 2019 díj mellett idén áprilisban a Magyar Kórházszövetség Dr. Ajkay Zoltán Emlékdíját is az egészségügyi intézményünknek ítélték oda.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.