Ugrás a tartalomra

Aszfaltozás a Jósika utcában

Létrehozva
Rendbe hozzák, leaszfaltozzák a Jósika utcát határoló járdát az Avason. Fodor Zoltán képviselői alapjából 2 millió forintot különített el erre.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A 35 éve épült járdát most azon a 160 négyzetméteren javítják ki, ami a legbalesetveszélyesebb. 

Kép

- Ez rossz technológiával készült el 35 évvel ezelőtt, lehet is látni: nagyon vékony az aszfalt magassága. Nem biztos, hogy jó mennyiségben rakták alá a ragasztó anyagot annak idején. Aláfolyt a víz, megfagyott szakaszokban, mostanra pedig teljesen tönkrement. Sikerült most egy kis pénzt szereznem és így 160 négyzetméteren be tudjuk javítani a lehető legrosszabb szakaszokat - mondta Fodor Zoltán önkormányzati képviselő.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.